CSOKISULI
GYERMEK KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK

Töltetlen bonbonkészítés, táblás csokoládé készítés, csokinyalóka készítés, 

Szeretettel várjuk gyermek csoportok jelentkezését  jó hangulatú kézműves foglalkozásainkra.Egyéni részvételre nincs lehetőség.Ha szervezünk ilyen programot,azt a facebook oldalunkon kiírjuk.

Időpontot előre egyeztetni kell!

A foglalkozásokon, míg a csokink a hűtőben dermed, társasoznak, kártyáznak a kis nebulók, illetve figyelembe vesszük, hogy a gyerekek mivel szeretnék a fennmaradó időt tölteni. (táncverseny, széktánc, seprütánc, kérdezz-felelek játék…)

Hat-hét éves kortól várjuk a gyerkőcök jelentkezését. Nagyon sok iskola jelentkezik, hogy az osztálykirándulásuk alkalmával meglátogatnának bennünket, Ennek nagyon örülünk, és a gyerekek is imádják ezt a programot.

Az elkészült finomságokhoz dobozokat is adunk. (Ha meleg van, ajánlatos egy jégakkut is hozni magaddal.)A résztvevőket frissítővel és egy kis rágcsával várjuk.Ezen a kézműveskedésen nincs kóstoló,mert minden elkészült darabot a gyerekek hazavisznek-de lehetőség van a kurzust felturbózni pl.csokiszökőkúttal,amikor a friss tejcsokoládéba márthatnak gyümölcsöket a résztvevők.Program részleteiről ,idejéről jobban szeretjük a telefonos érdeklődést,de emailben is várjuk a  kérdéseket és foglalásokat,

Foglalkozás ideje: 1,5 óra

Résztvételi díj: 6000 Ft/fő

Kóstolóval együtt 8990 ft/fő

 

A program megtartásához
minimum 8 fő jelentkezése szükséges.
A gyerekekkel szülők és kísérők is jelen lehetnek.

MEGRENDELEM A WEBÁRUHÁZBAN

MEGRENDELEM A WEBÁRUHÁZBAN

Lepd meg családodat, barátaidat a kézműves csokoládékészítés élményével!

Nincs ötleted? Ajándékozz utalványt!

CSOPORTOS GYERMEK FOGLALKOZÁSOK KÉPEKBEN

JELENTKEZÉSI TUDNIVALÓK

Tanfolyamok helyszíne

CsilliChocobons Csokiműhely
8638 Balatonlelle Rákóczi u. 232.
Mediterrán Átriumház

Igény szerint vidéken is vállalunk foglalkozásokat megfelelő létszám esetén.
Illetve privát foglalkozást is tartunk, ami azt jelenti, hogy csak te veszel részt a foglalkozáson, ezek a foglalkozások felárasak és előre egyeztetett időpontban tudjuk megtartani.

Részvételi díj befizetése

A foglalkozások részvételi díját előre utalással kérjük rendezni, a részvételre való jogosultság az összeg beérkezésétől érvényes.
Bankszámlaszám, ahova a foglalkozás részvételi díját utalhatod:
Csipibon Kft.
67000193-16200106
Számla igényedet kérjük jelezd előre!

Lemondási feltételek

A megvásárolt foglalkozások nem visszaválthatóak, viszont nem is névre szólóak. Amennyiben még sem tudsz jelen lenni az órán, szabadon átadhatod a tanfolyamot egy általad megjelölt személynek, hogy a lehetőség ne vesszen el.

Figyelem! A foglalkozások képesítést nem adnak, és nem akkreditált jellegűek.

CsilliChocoBons Csokiműhely
Földes Csilla
tel: +36 70 334 5423
email: csillichocobons@gmail.com